Immár 35. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét, amelyen mintegy ezer kézműves mester vesz részt. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 20-tól 22-ig várja a
Szerző: turkkonadminhu
Néhány évvel ezelőtt Párizsban festészeti kiállításra kaptam meghívót török kollégámtól, a Yusuf Emre Intézet igazgatójától. Egyik kései felvilágosult szultánuk szabad idejét festegetéssel töltötte, s mi
A keleti nyitás politikája bevált, és Magyarország sokat profitált a türk országokkal folytatott gazdasági együttműködésből – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Baghdad Amreyevvel, a
Immár 13. alkalommal rendezték meg Tatán, az Öreg tó partján, a Tatai Patara Fesztivált. A július 23-25. között tartó programsorozat a tatai vár 1597-es visszafoglalását
Nemzetközi konferenciát tartottak Üzbegisztán fővárosában a Közép- és Dél-Ázsia államainak vezetői. A rendezvényen 44 országból 37 külügyminiszteri és 15 parlamenti delegáció, valamint 29 nemzetközi szervezet
A Türk Tanács magyarországi Képviseleti Irodája 2020-ban kultúrtörténeti vetélkedőt hirdetett magyarországi és külhoni középiskolás diákok számára „Törökméz és gránátalma – kalandozások a türk világ múltjában
Sahiba Gafarova, Azerbajdzsán Nemzetgyűlésének elnöke részvételével rendezték meg azt a megemlékezést, amelyet a 880 éve született azerbajdzsáni költő, filozófus Nizami Ganjavi életéről és munkásságáról tartottak.
A nádudvari Tündük elnevezésű csapat győzött a ,,Törökméz és gránátalma” címmel középiskolásoknak első ízben megrendezett vetélkedőn. A Türk Tanács Budapesti Képviseleti Iroda által 9-12 évfolyamos
Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága dr. Hóvári János nagykövet, a Türk Tanács budapesti Képviseleti Iroda vezetőjének meghívására – munkaebéd keretében – látogatást tett a szervezet székhelyén
Öt magyar élelmiszeripari vállalat mintegy 42 milliárd forintnyi beruházás előkészítését folytatja Üzbegisztánban. Ez azt jelenti, hogy magyar növényi olajgyár, szarvasmarhatelep és zöldségtermelő üzem jön létre